Kézműveskedés mellett sikerült székhelyszolgáltatást találnom a cégnek!

A két unokahúgommal mentünk kézműveskedni egy közeli város városnapi rendezvényén. Nem kimondottan ott volt a fejem, de a kedvükért igyekeztem koncentrálni. Előző este édesapámmal beszélgettünk a cégről, és nagyon ott járt még a fejem. Azt mondta, nem ártana igénybe vennem egy székhely szolgáltatást, hogy eredményesebben tudjunk működni. Kicsit mérges voltam rá, mert úgy gondoltam, így is elég jól működünk, de aztán jobban rákerestem a dologra, és rájöttem, hogy igaza volt.

Aznap este, mikor haza értünk, és a lányok már aludtak el is kezdtem kutakodni egy ilyen után. Sok szolgáltató közül lehetett választani, de én végül a szekhelyszolgaltatas24 mellett döntöttem, mert őket találtam a legjobbnak. Egyrészt náluk két opcióból lehetett választani székhelyszolgáltatás Pest megye területén: Újlengyelben és Budapesten. Örültem, hogy nem árasztanak el lehetőségekkel, mert csak belezavarodnék az egészbe. Az oldaluk pedig határozott és lényegre törő. Mindenről tájékoztatnak részletesen, ha pedig az ügyfélnek kétségei támadnának, felhívhatja őket telefonon, hogy személyesebben is megbeszélhessék a problémát. Nekem ez mind nagyon imponált, így még jobban beleástam magam a részletekbe. Még mielőtt kimenne a fejemből, talán a legnagyobb pozitívum, amit nyújthatnak egy ilyen szolgáltatás esetében, az a személyes tapasztalatok megosztása, amit itt meg is tesznek. Ugyanis az oldal alján található egy blog, ahol mindenféle tanácsot, és tapasztalatot osztanak meg az arra tévedővel, így biztos lehet abban, hogy ez a legjobb hely, és a legjobb szolgáltatás számára. Talán ez volt az a pont, ami a leginkább emberivé tette nekem ezt az egészet.

Mivel nekem egy viszonylag új cégem van, ezért sok időmet, energiámat és pénzemet kell hogy öljem az ismeretségi hálóm kiépítésébe. Ez, ahogy az gyakran megesik ilyen helyzetekben, gyakran jár egy magasabb külső megjelenéssel, amivel le tudja nyűgözni, az esetleg jobban kiépített céget, aki felkéri ilyen-olyan munkára. Persze ez magánszemélyek esetében nem szükséges, de tőlük persze nem kérhetünk el ugyan annyit, illetve nekik jóval kevesebb munkát is kell végezni, mint mondjuk egy nagy vállalatnak. Éppen ezért ragadott meg inkább a budapesti székhely, ami mellé tárgyalótermet is biztosítanak, így legalább egy professzionális és lehengerlő környezetről nem nekem kell gondoskodnom, és bérelnem. Emellett pedig ez valamivel olcsóbb is, mint a másik szolgáltatás, de a választás ismét azon múlik, melyik cégnek, mik az igényei.

Egy jobban kiépített, többet profitáló cég ugyanis sokkal inkább választaná, hogy Újlengyelben, egy kicsivel több pénzért megszabadítsák az IPÁ-tól, azaz az iparűzési adótól. Hiszen egy bizonyos pont felett egyre kevesebbet kell költeni személyes kapcsolatok kiépítésére, ahogy nevet szerez magának egy cég. Elég, ha száj útján, vagy internetes hirdetéssel terjeszti magát. Természetesen ez utóbbi sem költségmentes, de semmi sem az. És a cég vezetőjének, vagy vezetőinek a felelőssége, hogy mérlegeljék, mi a fontosabb: hogy névben terjeszkedjenek, mert még nincs elég kuncsaftjuk, vagy hogy a bevétel x százaléka megmaradjon, amivel aztán magát a céget vagy annak alkalmazottait lehet segíteni.

Továbbá a székhelyszolgáltatás azért is nagyszerű, mivel ők vállalják, hogyha épp olyan következne be, hogy tárgyalnak a hatóságokkal, illetve engedelmeskednek azok kényszer intézkedéseinek. Ilyen esetben annyival nyugtat a dolog, hogy van némi felkészülési időm, mire rám törik úgymond az ajtót. Ugyan a cégem nem csinál semmi törvényen kívülit, ilyen vizsgálatok mindig is voltak, és mindig is lesznek. Pusztán annyi, hogy egy fokkal kevesebbet kell pánikolnom, még akkor is, ha tudom, hogy nem találhatnak semmi büntethetőt, mert nincs mit találni.

http://sszekhelyszolgaltatas24.hu

Én tehát mindezeket mérlegelve döntöttem végül úgy, hogy a budapesti székhelyszolgáltatást veszem igénybe a https://szekhelyszolgaltatas24.hu/ kínálatából, hiszen még nincs olyan szinten az iparűzési adóm, hogy feltétlenül meg akarjak tőle szabadulni. Innen már csak annyi volt a feladatom, hogy egyrészt megnézzem, nincs-e szükség a cég adatain mást is módosítani a leendő székhelycímen kívül. Miután ez megvolt, már csak fel kellett hívnom őket telefon. Itt megegyeztünk minden szükséges teendőben, majd online intéztük a papírmunkát, melynek során készségesen elmagyaráztak mindent, ha kérdésem volt. Minden megvolt egy órán belül, és én nagyon elégedett voltam eddig a szolgáltatásaikkal. A bejelentések majd rajtuk keresztül lesznek elintézve, amiről engem emailben és telefonon is értesítenek, ahogy, mint kiderült minden más fejleményről is, mikor szükséges.

Innentől kezdve tehát az összes levelem erre a megjelölt budapesti címre fog kiérkezni, ahol majd egy tábla is jelzi, hogy ez az én cégem székhelye, amit e-mailben vagy postán továbbítanak nekem. A cégmódosításon kívül, ami egy ingyenes szolgáltatás volt a székelyszolgáltatás mellé, még egy számlázó rendszert is biztosítottak, illetve egy bélyegzőt. Az aláírt szerződésben szerepelt, hogy 6 hónapra az ő cégük 30 ezer forintot kap a székhely, illetve, ahogy már említettem a tárgyaló fenntartására, és egy hónapot ingyen még hozzá adnak. Ezzel szemben az Újlengyelben található székhelyszolgáltatás esetén az iparűzési adó elengedésének a fejében kapja az ügyfél ugyanezt a szolgáltatást. Ilyenkor viszont a költség 6 hónapra 40 ezer forint, és egy hónap itt is ingyen van.

Ahogyan azt már említettem, az én véleményem szerint mind a kettő szolgáltatás teljesen igazságos, és a maga nemében megéri. Az már a cégtől, annak vezetőitől és azoknak prioritásaitól függ, melyik szolgáltatást veszik igénybe végül. Ez az esemény már két hónapja történt és azalatt az idő alatt csak pozitív tapasztalataim voltak velük. A járvány ellenére volt két nagyon kielégítő találkozóm az általuk biztosított tárgyalóhelyiségben, a leveleim pedig rendre megérkeznek hozzám. Sem a könyvelőm, se én nem tapasztaltam semmiféle hátulütőjét ennek a megegyezésnek, így én mindenkinek csak ajánlani tudom őket, aki esetleg azon töri a fejét, hogy székhelyszolgáltatást Pest megye területén vegyen igénybe. Ha ezen töri a fejét, forduljon a https://szekhelyszolgaltatas24.hu/-hoz. Nem újak a pályán, és nagyon értik a dolgukat. Nem csak hogy készségesek, de saját ügyvéddel is fordulhat hozzájuk, viszont ha úgy kényelmesebb, ők is biztosítanak ügyvédet. Arról pedig nem is beszélve, hogy egy könyvelő segítségével akár magát a cégalapítást is lebonyolítják helyetted vagy helyettetek, attól függően, hogy milyen céget szeretne az ügyfél alapítani.

Minden megvan bennük, aminek egy profi székhelyszolgáltató cégben meg kell, hogy legyen, és szerintem ennél többre nincs is szükségük ahhoz, hogy mind a saját szolgáltatásukat, mind az azt igénybe vevő cégeket a lehető legjobban segíteni tudják. Persze, ha te is az én cipőmben jársz, lehet hogy nem hiszel nekem. Javaslom keresd fel az oldalukat még pár másikkal együtt, hasonlítsd őket össze, és majd te is meglátod, hogy bizony ők a legjobbak ezen a téren. Én egy pillanatra sem bántam meg, hogy őket választottam.