Emlékszem, hogy nagymamám hányszor panaszkodott mennyire fájnak az izületei. Emiatt gyakran abba is kiellett hagynia hímzés oktatásomat. Azonban és hűségesen és kitartóan gyakoroltam, a sok gyakorlás pedig meghozta a gyümölcsét. Azóta számtalan gyönyörű alkotást hoztam létre. Hímeztem már párnákat, terítőket, és ehhez hasonlókat. Nagyon szeretem, teljesen ellazít ez a tevékenység. Karácsonyra, szülinapokra is mindig mindenkinek teljesen egyértelmű, hogy valami általam készített dolgot fognak kapni.
Az elmúlt időkben azonban észrevettem, hogy egyre nehezebben megy nekem az alkotás. Szerencsére nem az ihlettel és az ötletekkel van baj, hanem egy idő után elkezd fájni a kezem és muszáj abbahagynom.
Nemrégiben pont erről beszélgettem édesanyámmal, aki mosolyogva kérdezte tőlem, hogy nem emlékszel már a nagyival töltött időkre? Meglepődtem a kérdésen, hiszen oly sok időt töltöttem régen a nagyival, annyi mindent tanultam tőle. Nem csak a kézműves dolgok készítését, hanem például tőle tanultam meg főzni is, na meg sütni. Édesanyám nagyon sokat dolgozott, ezért gyakran a nagyi vigyázott rám. Rengeteget mesélt nekem a fiatalkoráról, az első szerelméről, édesanyám gyerekkoráról, én pedig ezeket mindig olyan szívesen elhallgattam. Gyakran most is, ha lehunyom a szemem az ő hangját hallom, ahogyan ülünk egymás mellett és mesél nekem. Anyukám azonban nem erre gondolt. Nem is meglepő, hiszen ő ezekről nem tud, nem volt ott. Arra azonban nagyon jól emlékezett, hogy hányszor panaszkodtam, hogy már megint egyedül kellett befejeznem azt, amit a nagyival közösen elkezdtünk, mivel neki megint megfájdult a keze. Amikor szembesültem ezzel, hírtelen nagyon megijedtem. Arra gondoltam, hogy akkor most már nekem is abba kell hagynom a kézműves dolgok készítését, hiszen ha sokáig megerőltetem magam, akkor előbb utóbb teljesen abba kell hagynom a hobbym folytatását.
Édesanyám szerencsére megnyugtatott, hogy ilyesmiről szó sincs. Hiszen számtalan megoldás létezik a problémámra. Ilyenek például a különböző izületvédő szerek. El is mentem egy kivizsgálásra, ahol tájékoztattak arról, hogy nincs nagy baj, a fájdalom csak azért jelentkezett, mert túlságosan megerőltettem magam. Be kell vallanom, hogy ez igaz is. Hiszen a karácsonyra az utolsó percen kezdtem el készülődni és eléggé túlhajtottam magam, annak érdekében, hogy időben elkészüljek mindenki ajándékával. A doktornő tájékoztatott, hogy izületvédő rendszeres szedésével megelőzhető a baj, és nyugodtan élhetem tovább az életemet úgy, ahogyan azt már megszoktam.
Milyen a mai ember, azért mindennek utána néz még az interneten is. Nem mintha nem hinne saját orvosának, de szeret maga is utána olvasni a dolgoknak. Lehet, hogy tévedek, de én tipikusan egy ilyen ember vagyok. Így, amikor haza mentem az volt az első dolgom, hogy leüljek a számítógép elé és jobban utána nézzek az izületi problémáknak és azok kezelési javaslatainak. Találtam is egy oldalt, ahol különböző izületvédő szerek találhatóak és mellettük részletes leírás olvasható. Így már semmi kétségem nem volt a megoldást illetően. A lelkem is teljesen megnyugodott, hogy nem reménytelen az esetem, apró segítséggel minden helyrehozható.
Erre az esetre visszagondolva belém hasadt az az érzés, miszerint az anyukák mindent tudnak. Hiszen még mielőtt orvosi segítséghez fordultam volna, vagy utána olvastam volna a problémámnak, anyukám már tudta és meg is mondta, nem csak azt, hogy mi a probléma, hanem az is, hogy mi a megoldás. Bámulatos. Vajon ő is mindezt a nagyitól tanulta? És vajon én is ilyen leszek az ő korában? Vajon rólam is azt fogja gondolni a gyermekem, hogy anya mindent tud? Ezt nem tudhatom, azt azonban igen, hogy én is megfogom tanítani nem csak a gyermekemet, hanem az unokáimat is minden féle kézműves tárgyak készítésére. Elsősorban a hímzésre, mivel nekem ez a kedvencem. Ennek a végzése pedig lehetetlen kiváló egészségnek örvendő izületek nélkül. Szerencsére emiatt nekem már nem kell aggódnom. Jó lett volna, ha mindezt már, akkor tudtuk volna, amikor a nagyi panaszkodni kezdett fájós ujjaira. Valószínűleg akkor sokkal több dolgot készítettünk volna együtt, amelyek közül sokat együtt is fejeztünk volna be. Ki tudja mennyi tudás volt még szegény nagyim fejében, amit betegsége miatt nem tudott velem megosztani.
Egy szó, mint száz, most helyben megfogadom, hogy én nem fogom hagyni, hogy bármilyen betegség is beleszóljon abba, hogy továbbvigyem a hagyományokat. A világ egyik legszebb dolga saját kézzel alkotni valamit. Ami pedig még ennél is csodásabb az az, amikor látod az emberek arcán, hogy örömet okoztál a számukra apró ajándékoddal. Nem hiába nem csak kapni, hanem adni is jó. Az én esetemben pedig ez engem sokkal nagyobb örömmel tölt el, mint fordítva. Egy mosoly éppen elég, sőt hatalmas jutalom fáradalmaim kifizetésére.
Köszönöm az izületvédőnek, hogy nem kell lemondanom a számomra legnagyobb örömforrásról a világon!