Mindannyian emlékszünk, amikor gyerekkorunkban közösen készítettünk olyan tárgyakat, amiket örömmel adtunk szüleinknek, és ők büszkén őrizgetik ezeket ma is. Ahogy telt-múlt az idő, és felnőttünk, idővel felhagytunk a kézműves foglalkozásokkal, és belemerültünk a nagybetűs életbe. Mégis, egy ideje azt érzem, hogy alkotni, és létrehozni egy-egy új tárgyat ugyanolyan lelkesedéssel tölt el, mint anno. Felfedezni a képességeinket, megismerni magunkat és újra megajándékozni másokat. Eleinte furcsán néztek rám az ismerőseim, hogy mibe vágom a fejszém, de hamar érdeklődéssel fordultak hozzám, mert őket is elkapta az alkotás utáni vágy. Sokan csodálkozással nézték a saját kezemmel, gondosan elkészített apróságokat, és mindannyian azt kérdezték, hogy hogyan kell ezt vagy azt csinálni, mutassam meg. Ekkor kezdtem el jobban kutatni az interneten, hogy ezek hol tanulhatóak, és számtalan workshopot találtam, ahol személyesen is kipróbálhatóak a legkülönfélébb technikák a legszínesebb műfajokban, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt.
Eszembe is jutott egy vicces történet, ami az egyik ilyen workshopon történt, amit nagyon vártam. Az egyik kollégám ajánlotta, akit mindig is nagyon érdekelt az ékszerkészítés. Ő ajánlott egy fiatal ötvös csapatot, akik havonta rendeznek workshopot a saját műhelyükben. Jelentkeztem is az egyik ilyen eseményükre, még volt hely, úgyhogy rögtön mehettem is. A helyszín inkább hasonlított egy rendetlen műhelyhez, mint egy ékszerkészítő stúdióhoz, de úgy látszott, hogy mindenki komfortosan érzi magát. Mindenhol fémdarabok, szerszámok, sőt számtalan gázpalack sorakozott egy kupacban. Mivel csak egy napunk volt, hogy alkossunk, nem sokat húztuk az időt, szinte rögtön elkezdtünk barkácsolni. Már néhány órája bontakoztattuk kreativitásunkat, amikor több gázpalackból pont akkor fogyott ki az anyag. Azt tudni kell, hogy az ötvös mesterséghez speciális, argon palackkal működő ívhegesztőkre van szükség. Ezeket mi is kipróbálhattuk, sőt szinte minden darabhoz kellett egy kicsit hegeszteni, így szinte pánik tört ki, amikor elkezdtek üresedni a palackok. Szerencsére a mestereink egyáltalán nem estek kétségbe, velük ez gyakran megesik, hogy épp nincs tartalék, így gyorsan hívták a futárt, hogy mielőbb argon palackokhoz jussunk és ne szegje kedvünk az alkotás félbemaradása. Egy órán belül mindenki ott folytatta, ahol abbahagyta, és a nap végére mindenki büszkén viselte vagy vitte haza a kész remekművek. Egyetlen napig mindannyian ötvösöknek éreztük magunkat, és ezt az élményt semmi nem ronthatja el. Se a hétköznapok körforgása, se a nagybetűs élet. Ha pedig egy tanulságot akarnék levonni, akkor csak annyit írnék, hogy sose kell kétségbe esni, és sose kell attól félni, hogy nincs megoldás az éppen felmerülő problémákra.