Fém polc nélkül kézműveskedni sem olyan könnyű

A kézművesség velünk volt az elmúlt 10-12 000 év során, és a tömeggyártás sem tudta kipusztítani. Igaz, jelentősen visszaesett mind a kézművesek száma, mind pedig az igény a termékeikre, de az utóbbi pár évtizedben ismét reneszánszát éli, ami nagyon is örvendetes hír. Hiszen így egyre több ember fog ebbe az irányba fordulni, és annál többek jutnak ezáltal jobb megélhetéshez. Én sem véletlenül nyitottam kézműves boltot, hiszen én ugyan nem vagyok olyan ügyes, viszont mindenképpen támogatni akartam a mozgalmat valamilyen módon, plusz kihasználni a fokozódó érdeklődést. De egy jó fém polc nélkül a tervem pusztán álom maradt volna, nem tudtam volna a sok kiváló portékát hová tenni sem a raktárban, sem az üzlethelyiségben.

Nem mondanám, hogy olyan óriási az a terem amit megvettem erre a célra, de nekem pont megfelel. A hátsó részét leválasztottam, az a raktár, az elülsőt pedig ízlésesen berendeztem termékcsoportok és témák szerint. Külön helyre kerültek az élelmiszerek, a kozmetikumok és a tárgyak is, hiszen e nélkül nem lehet rendesen átlátni az egészet, reggeltől estig lehetne keresgélni, hogy mi hol van. Egy jó és strapabíró fém polc rendszer óriási segítség ebben, viszont ott akadályba ütköztem, hogy honnan és milyet vegyek, ami elég stabil és strapabíró is, ha adott esetben egy vásott gyerek felmászik rá, és az árut is meg tudja óvni a leszédüléstől, de elég elfér rajta, hogy ne kelljen mindenért állandóan a raktárba szaladgálnom. Komoly kihívás, de szerintem nem megugorhatatlan.

Fém polc

Átnéztem sok üzlet és vállalkozás honlapját kínálatát, hogy hol van a legjobb minőségű fém polc a legjobb áron, de elkeserített amit találtam: vagy gagyi hamisítvány volt a kínálat, vagy nagyon drága. A helyi barkácsbolt is árul ilyen polcot, de arra egy rozsdás vasgolyót sem raknék rá, annyira hitvány minőségű, abszolút nem boltba való, legfeljebb kerti sufniba. Szóval már kezdtem feladni, és beletörődni, hogy kénytelen leszek valami más megoldást találni, amikor az öcsém berobbant a megoldással. Igazi ezermester az öcskös, így a legkevésbé sem vagyok meglepve az ügyességén, de arra nem számítottam, hogy még az online keresgélésben is lefőz.

Igazából nem verte nagy dobra a dolgot, nem próbált hős megmentő szerepében feltűnni, egyszerűen csak küldött nekem egy üzenetet, benne a webcímével egy fém polc specialista vállalkozásnak, akik kimondottan az ilyen célra készült polcrendszerekkel foglalkoznak. Elég széles a kínálatuk, rengetegféle különböző polc és állványrendszert forgalmaznak, és nagyon ügyelnek a minőségre. Ezen kívül egy csomó hasznos információt is meg lehet tudni az oldalukról a polcokkal, szerelvényekkel kapcsolatban, szóval nagyon sokat segített az egész átgondolásában és a döntéshozásban. Innentől egyértelművé vált: tőlük fogok árajánlatot kérni az üzletbe a fém polc rendszerhez, és ha jót mondanak, akkor gondolkodás nélkül elfogadom. Mivel már előzőleg felmértem, hogy milyen hosszú és milyen magas rendszerre van szükségem, így ezt is bele tudtam írni a megkeresésbe, és sokkal könnyebb dolguk volt valószínűleg nekik is.

Amit küldtek, az több volt, mint jó. Csúcsminőséget kaptam teljesen elfogadható áron, így a kézműves bolt elé gördülő vaskos feladatok egyik legnagyobbja sikeresen el lett hárítva. Már csak fel kellett őket tölteni, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy elég sok kézművest és manufaktúrát ismerek, és mind szívesen adták a nevüket és az árujukat a bolt beindításához. Ők is jól jártak, én is véghez tudtam vinni, amit elterveztem, vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy jó úton haladok a siker és a fennmaradás felé.