Ausztriai munka befektetői tőkéhez

Elhatároztam, hogy szeretnék egy olyan üzletet nyitni, ami kimondottan kézműves termékekkel foglalkozik, amolyan hobby boltot. Lenne benne mindenféle kellék, ami ahhoz kell, hogy valaki valami szépet, egyedit tudjon alkotni, illetve így forgalmazhatnám a saját készítésű dolgaimat is. A családom már amúgy is panaszkodott, hogy lassan nem férünk el a házban a cuccaimtól.

Ennek a saját vállalkozás beindításának az elgondolása nagyon szép és jó, azonban elég nagy anyagi befektetéssel jár, és be kell vallanom, hogy jelenleg nem rendelkezem akkora tőkével, amely szükséges lenne ehhez. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy kimegyek Ausztriába szezonális munkára. Az egyik ismerősöm már egy ideje ott dolgozik, és ő mesélte, hogy milyen jól lehet ezzel keresni, valamint felajánlotta, hogy segít nekem a kezdésben. Ő most van kint másodjára, és mind a kétszer ugyanazzal a pályáztatói céggel ment ki. Megmutatta, hogy hogyan vehetném fel velük a kapcsolatot. Ez nagyon nagy segítség volt a számomra, hiszen így már tudtam, hogy hogyan induljak el, és ez a cég kimondottan ausztriai munkákkal foglalkozik. Rendelkeznek egy honlappal, amin fel van tüntetve minden hasznos információ ezzel kapcsolatban. Ennek a tanulmányozásával indult az egész folyamat, amelynek a végén kijutok Ausztriába. Már nincs sok hátra, és utazhatok is. Ha ti is felmentek erre az oldalra, akkor láthatjátok, hogy milyen munkákat kínálnak, illetve ezek megpályázásához, valamint betöltéséhez mi szükséges, értem ez alatt a különböző képességeket, készségeket. Fontos, hogy a pályázó rendelkezzen legalább alapfokú német nyelvismerettel, azonban az előző szakmai tapasztalat, az adott munkakörben nem szükséges. Ez számomra egy nagyon jó hír volt, ugyanis ezelőtt még soha nem dolgoztam vendéglátásban, azonban a nyelv, úgy ahogy megy, éppenséggel meg tudom értetni magam másokkal, aztán gondolom, hogy ez majd a továbbiakban fejlődni fog.

Miután felvettem ezzel a céggel a kapcsolatot és telefonon is tisztáztuk, hogy mikor szeretnék kimenni, körülbelül mit szeretnék csinálni, és egy rövid német nyelvű interjú után, most ott tartok, hogy a CV-met elküldték több munkaadónak, akiknek a különböző ajánlataiból kellene kiválasztanom, hogy melyik állást fogadom el. Az már biztos, hogy szobalány leszek, azt azonban még nem döntöttem el, hogy hol. Már csak annyi lenne a dolgom, hogy mérlegeljek és döntsek. Folyamatban van…

Szerencsére a legtöbben szállást és teljes ellátást is felajánlottak, így ezzel már nem lesz gondom. Valahol nagyon várom már, hogy kint legyek, ugyanakkor kicsit félek is tőle. Mégis egyesül leszek kint az ismeretlenben. Attól azonban nem félek, hogy ne tudnám megállni ott a helyem. És végülis a legfontosabb, hogy a cél lebegjen a szemem előtt. Meg akarom valósítani az álmomat, és ehhez pénzre van szükségem. De tudom, hogy sikerülni fog!