A barátnőm padláson dolgozik, vettem neki egy ventilátort

Amióta az eszemet tudom, én mindig is nagyon szerettem az ilyen aprólékos, pepecselős dolgokat. Mindig nagyon szerettem színezni, festegetni, leginkább ezek a kreatív dolgok vonzottak. Azért is, mert teljesen mindegy, hogy mit alkot az ember, mindig van egy nagyon aprólékos része, amikor óvatosan kell dolgozni.

De, van egy barátnőm, aki nem csak, hogy hasonlóképpen van, mint én, de ráadásul még nagyon tehetséges is. Mindenben. De tényleg, minden kézműves dologhoz nagyon ért. Ha heti három alkalommal nem megy be egy hobby boltba, akkor egyszer sem. Nagyon szépen fest, ruhákat varr és fest, díszit, tényleg csodálatosan szép dolgokat tud alkotni.

Olyannyira, hogy lett egy saját vállalkozása, és megrendelésekre is készít ezt-azt. Mindig mást, ezért is szereti, mert változatos és bőven van lehetősége kiélni a kreativitását. Ki is alakított magának egy kisebb műhelyt a szülei házának a padlásán. Egyetlen hátránya viszont, hogy szörnyen meleg van, és légkondit nem lehet beszerelni.

Neki valahogy nem, de nekem szerencsére eszembe jutott, hogy a megoldás egy ventilátor vásárlás jelentene. Úgy döntöttem meglepem vele.

Korábban már hallottam a BestMarkt weboldaláról, ami egyébként egy webshop, így gondoltam meglesem, hogy milyen a választék.

A helyzet az, hogy teljesen kiokosodtam ventilátor témában.

Azt nem tudtam, hogy mit keresek pontosan, azt viszont igen, hogy mit nem. De ezt a problémát is gyorsan meg tudtam oldani, mert egy mindenre kiterjedő találati szűrő segítségével meg tudtam adni bizonyos feltételeket, mint például a teljesítmény, fokozatok száma vagy a funkciók. Elképesztő sok találat lett még így is, aminek végül is örültem, mert minél nagyobb a választék, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megtalálom a legjobbat.

És hát, így is lett. Egy olyan ventilátort találtam ezen a webshopon, amit azelőtt még nem láttam máshol. Egy nagyon modern, nagyon vagány, és szerintem nagyon jó árban lévő ventilátort sikerült elcsípnem. Nem is aggódtam azon, hogy mi van akkor, ha esetleg nem fog tetszeni a barátnőmnek – amit nem hittem volna el -, mert 14 napos pénz visszafizetési garancia van a megrendelt termékekre. Úgyhogy összességében ez a ventilátor vásárlás nagyon könnyen és gyorsan ment, köszönhetően ennek a weboldalnak.

Ez pedig egy propeller nélküli, hangulatvilágítással bíró, álló ventilátor. Egyébként a teljesítménye 40 watt, távirányító is van hozzá, és még időzítő is található benne. Ezek mellett pedig még egy év garancia is volt rajta.

Már csak az átvétel módját kellett eldöntenem, mivel a BestMarktnak van egy üzlete a IX. kerületben, ahol személyesen is át lehet venni a megrendelt terméket, de értelemszerűen házhoz szállítással is lehet kérni, vagy pedig GLS csomagponton is át lehet venni.