Életem egyik leghidegebb tele volt, mikor elköltöztem a szüleimtől. Sikerült összekuporgatnom a pénzt és némi, a szüleimtől kapott anyagi segítséggel, megvásárolhattam a régen áhított legelső önálló lakásomat.
Persze az már a vásárlás előtt is látható volt, hogy lesz rajta mit tatarozni. Úgy gondoltam, hogy legelőször talán elég lesz az is, ha csak a falakat festjük újra, felcsiszoljuk a padlót és lecseréljük az elrozsdásodott és megvízkövesedett csaptelepeket. Ez mind nyár végén történt. A kisebb felújítások után költözhető állapotúvá vált a lakás, de azt hiszem akkor is beköltöztem volna, ha teljesen romokban van, annyira vágytam már rá, hogy egyedül éljek. Ahogy lakva ismerszik meg az ember, úgy lakva ismerszik meg a lakás is. Újabb és újabb meglepetéseket tartogatott. Felfedeztem mozgó léceket a parkettában, amikről először persze azt hittem, azért mozdíthatóak, mert valaki régen kincset rejtett el alattuk, ezeket ki kellett cseréltetnem. Az anyagi helyzetem és a ház felépítése miatt, akkor padlófűtésről még szó sem lehetett, tudtam, hogy jönnek a talaj menti fagyok, így sürgőssé vált ennek a problémának a megoldása. Később elkezdett csöpögni a csap az eltömődött szelepek miatt, és ha csak nem akartam volna a lakhelyemet egyfajta Noé bárkájává változtatni, ahol a bútoraim a halakkal alszanak, muszáj volt megjavíttatnom.
A legnagyobb krach azonban a tél elején ütött be, mikor tönkre ment a bojlerem. Eleinte csak azt vettem észre, hogy egyre nehezebb beállítani a hideg meleg víz arányát, majd már egyre kevesebb vizet is volt képes felmelegíteni, míg végleg bemondta az unalmast. Az egyetlen dolog, amit nyújtani tudott ez után a melegítő elhaló dörmögésének zaja volt, ahogy újra és újra küszködött azzal, hogy beindítsa magát, persze mindezt sikertelenül. A korábbi felújítások és javítási munkálatok miatt problémát jelentett volna egy újabb kiadás. Arra gondolni se mertem, hogy megszereltessem, olyan régi típus volt, hogy a szerelési költség árából egy vadonatújat tudtam volna vásárolni. Sajnos erre nem volt keretem, főleg nem az ünnepek előtt.
Már december elején járhattunk és én, amikor csak tehettem próbáltam barátoknál, vagy a szüleimnél megoldani a tisztálkodást és bár ők örültek, hogy újra egyre többet vagyok otthon, én kezdtem úgy érezni, mintha el sem költöztem volna. Sokáig nem is mondta el nekik, hogy mi is valójában a családi házba való visszatérésemnek a valós oka. Tudtam, hogy akkor mindenképpen megfogják oldani a problémámat, azonban nem szívesen kértem tőlük kölcsön, de az anyagi lehetőségeim korlátozottak voltak. Végül nem bírtam már tovább és kinyögtem, hogy elromlott a bojler, nincsen otthon meleg víz és én, aki az esti forró fürdőkhöz és a reggeli meleg, andalító zuhanyzásokhoz vagyok szokva rendkívül tragikusan élem ezt meg. A szüleim úgy tűnt először, mintha teljesen megdöbbentek volna, majd harsány nevetésben törtek ki és elmesélték, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek meggyűlik a baja a bojlerekkel, tavaly télen, mikor síelni voltam elromlott az övék is.
Az volt a szerencséjük, hogy találtak egy villanybojlerekkel foglalkozó oldalt. Nem sokkal később pedig meg is történt a villanybojler csere.
Mikor haza értem tőlük egyből utána néztem és kiderült, hogy meglepően olcsón tudok vásárolni egy számomra megfelelő Hajdú villanybojlert. Megdöbbentőek voltak a hajdú villanybojler árak. Ennek azért is örültem, mert így nem szorultam a szüleim támogatására sem, illetve úgy tudom, hogy a Hajdú bojlerek a legmegbízhatóbbak és a legidőállóbbak. Külön örömet jelentett számomra, hogy magyar terméket vásárolhattam, nem véletlen, hogy itthon szinte minden második háztartásban megtalálható, hiszen nem csak az ára és a minősége különleges, de két év garanciát is vállalnak rá.
Miután felszerelték az új villanybojleremet, úgy gondoltam megoldódott minden problémám és ezzel a lendülettel meg is feledkeztem arról, hogy két hét múlva karácsony lesz. Sajnos csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy nem vásároltam ajándékokat. Az nem volt meglepő, hogy az utolsó pillanatra marad minden évben az ajándékok beszerzése, az viszont problémát jelentett, hogy idén az utolsó utánira hagytam őket. A másik nagy hátrányt, amivel indultam az igen csekély anyagi forrásaim jelentették. Hiszen könnyű lehet még az utolsó utáni pillanatban is egy karibi utazásra befizetni az embernek a szüleit, ha megteheti, de sajnos nem így álltunk. Éppen valahol az önostorozás és kétségbeesés kereszteződésében jártak a gondolataim, míg én a zuhanyrózsa melegében áztattam magam, mikor eszembe jutott a világmegváltó gondolat. Mi lenne, ha magam készítenék ajándékokat?
Egészen kisgyerekkorom óta jó volt a kézügyességem, így ez nem is tűnt, olyan rossz ötletnek. Egészen gyorsan bele is lovaltam magam és összegyűjtöttem mindent a lakásban, ami kicsit is felhasználhatónak tűnt a nagy terv érekében. Üres tojásos dobozok, színes karton lapok, cérnák és fonalak kerültek elő. Pár óra alatt sikerült elkészítenem a szüleim egészen hiteles mását bábfiguraként. Szenteste persze jót nevettek a kicsit karikírozott másaikon, de valahogy úgy éreztem, hogy sokkal személyesebbé vált az ajándékaim üzenete és ők is értékelték, hogy valami egyedi az, amit most már magukénak tudhatnak.