Szülőként fontosnak tartom, hogy segítsek a gyermekem számára megtalálni azt a hobbit, amit nemcsak szeret, de még a képességeit is fejleszti. Sok mindent kipróbált már, de a kezdeti érdeklődés elég hamar unalomba fulladt.
Most nyáron azonban végre sikerült találni valamit, ami valóban érdekes a számára: a kézműves foglalkozások.
Egy hétig egy olyan táborban volt, ahol különféle kézműves foglalkozásokat tartottak a gyerkőcök számára, és ezt az egészet hihetetlenül élvezte. Csillogó szemmel számolt be az élményeiről azzal kapcsolatban, hogy milyen szobrokat faragott vagy milyen képeket festett.
Szóval a kézműves tábor egy igazi telitalálat volt, és borítékolható, hogy jövőre is részt fog venni hasonlókban. Ki tudja, talán művész válik belőle!
Most azonban más dolgokkal is kell foglalkoznom, hiszen itt az iskolakezdés, amihez egy csomó mindent be kell szerezni.
A régi iskolatáskája már eléggé megkopott, szóval fontosnak éreztem, hogy vásároljak neki egy új, de ezúttal tartósabb darabot.
Az egyik barátnőm ajánlotta a bagbox.hu elnevezésű webshopot, mert állítása szerint kiváló táskák, bőröndök és ehhez hasonlók vásárlására van ott lehetőség.
Annyit már most mondhatok: igaza volt!
Ez az internetes áruház valóban mindent megtett azért, hogy az érdeklődők a legjobb minőségben juthassanak hozzá ezekhez a termékekhez, melyekért ráadásul nem is kell sokat fizetni!
Őszintén szólva én még soha nem találkoztam egy olyan webshoppal, ahol ennyire jó ár-érték aránnyal lehetne találkozni.
Gyorsan ki is választottam az iskolatáska kategóriát az oldalon, hogy minél előbb rendelhessek valamilyen szuper darabot a gyerekem számára.
Hát kérem, itt aztán bőségesen van választék! Úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha a kisfiammal együtt nézzük át a lehetőségeket, hiszen ez mégiscsak az ő táskája lesz, így a döntés joga az övé.
Több táska is nagyon megtetszett neki, és megkérdezte, hogy nem választhatna-e mindjárt kettőt. Én persze lebeszéltem erről a tervéről, és kikötöttem neki, hogy csak egyet választhat, de az bármelyik lehet.
Az iskolásoknak szánt táskák egyébként további kategóriákra voltak osztva aszerint, hogy hányadik osztályos gyermekről van szó, ami egy elég nagy könnyítést jelentett számunkra.
A kisfiam végül nagy nehezen, de választott magának: egy elég menő kék színű darabot, ami az Old School irányzatot követi. A táska nemcsak divatos, de nagyon praktikus is! Bőven van benne hely mindennek, amire egy iskolásnak csak szüksége lehet! Rekeszekkel és zárható zsebekkel is rendelkezik, így nem kell attól tartani, hogy a cuccait ne lehetne rendezetten elhelyezni benne. Amit még fontos megjegyezni a termékkel kapcsolatban, hogy a vállpántok állíthatók, így az bárki számára könnyedén kényelmessé tehető.
Ha te is ilyen szuper táskát szeretnél vásárolni a gyermeked számára, akkor a bagbox.hu egy kiváló megoldást fog jelenteni a számodra is!